Balogh Kitti


Eladó ház Nekézsenyben

Családi házat kereső nagy családok figyelem! Az utóbbi időben elég sok ház kapott új tulajdonost kis falunkban, és egyesületünkkel is tettünk néhány kör sétát, hiszen lehet hogy már nem árulok el nagy titkot: önálló székhelyet keresünk magunknak. Idén a Magyar Falu Program keretében erre lehetőségünk is nyílik. Nem volt egyszerű a döntés, hiszen amellett, hogy egy alkalmas ingatlant kellett találnunk, megnehezítette a dolgunkat, hogy egy együttműködő és türelmes, akár hónapokat is váró tulajdonossal/tulajdonosokkal tudjunk együtt dolgozni. Mégis sikerült. Azonban ez…


Kerékpáros beszámoló

MEGÉRKEZTEK A KERÉKPÁROK A kiszállítás december 22-én, kedden a terveknek megfelelően megvalósult, és átadásra került az 5 női és 5 férfi kerékpár. A kerékpárokat a logó hivatalos piros – zöld színeiben készítették el a kivitelezők. A vázak piros míg a villák zöld színűek. Így a teljes flotta egységes és az Együtt Nekézsenyért Egyesület színeiben látható. A beruházás a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében a “civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című pályázati kiírás keretében valósulhatott meg. A támogatás teljes összege 1 748 930…


Önkéntesség Világnapja- díjazás

Nekézsenyi díjazott az Önkéntesség Világnapján A www.nekezsenykozseg.hu oldalon megjelent cikket itt olvashatják. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában, 2020.12.07-én 9-11 óra között hangzott el egy riport Szabó Kittivel, egyesületünk elnökével, mely 12.05-én, szombaton készült, „Az év Borsod-Abaúj Zemplén megyei önkéntese 2020” Díj átvételekor. A riportot B. Tóth Erika miskolci tudósító, MTVA -Kossuth  Rádió munkatársa készítette. A minap.hu is közzétett egy cikket, illetve a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház is posztolt Facebook oldalán.  


Húsvéti köszöntő

“Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot, S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!” Juhász Gyula


Szállás a Bükkben közleménye

Kedves nekézsenyi Lakosok, tisztelt Vendégeink, kedves Barátaink! Tegnapi napon Polgármester Asszony egyetértését és jóváhagyását kérve közösen azt a döntést hoztuk, hogy vendégházaink működését a koronavírus lecsengéséig, a rendkívüli állapot végéig határozatlan időre szüneteltetjük. Ezt a döntésünket a holnapi naptól hatályba lépő, kijárási korlátozásról szóló rendelet csak megerősítette. Nekézseny lakossága nagy szeretettel fogadott bennünket. Rendkívül sok segítséget kaptunk a nekézsenyi emberektől. A kezdeti nehézségeken túl egy hagyományokat és csodálatos kultúrát ápoló, zárt és barátságos közösséget ismertünk meg. Polgármester Asszony, a Képviselő-Testület,…


FIGYELEM! Védőmaszk elérhető

MASZKÉRT HÍVD AZ ÖNKORMÁNYZAT TELEFONSZÁMÁT Nekézsenyben is többrétegű, mosható védőmaszkok gyártásába kezdtek önkéntesek Először Málikné Kertész Klaudia jelezte, hogy maszkok varrásába kezdett, ehhez társult Andók Veronika és Dezső Lenke néni is. Megoldást kerestünk arra nézve, hogy hogyan tudnánk elérhetővé tenni a lakosság számára ezeket a maszkokat. Anga Márta édesanyja Marika néni szintén szép számban gyártja ezeket a védőeszközöket. Amennyiben szükséged van maszkra, vagy tudsz olyanról, akinek szüksége van rá, de nincs internet elérhetősége, így nem jut el hozzá az információ: 1.…


Együtt Nekézsenyért – az adó 1%-okkal is

Az előző évekhez hasonlóan 2020-ban is lehetőség van az adó 1% felajánlására. Miért nekünk adja? Az Együtt Nekézsenyért Egyesület immár több mint 5 éve dolgozik a településért, programjainkkal, munkánkkal folyamatosan a falu fejlődésén munkálkodunk. Pályázati lehetőségeinket mindig maximálisan kihasználva Nekézseny jó hírének öregbítése, hagyományaink megőrzése és ápolása kiemelten fontos feladatunk. Kis helyi szervezetként munkánkat jelentős mértékben segíti az adó 1% felajánlásokból befolyt összeg, amely mindig teljes mértékben az egyesület céljainak megfelelően kerül felhasználásra. A tavalyi évben az adó 1% felajánlásokból…


Farsangoztunk…

Farsangi nosztalgia batyus bál   2020.02.29. Nekézseny, Balogh Béni Közösségi Ház Fotók itt elérhetőek az eseményről.