Az Együtt Nekézsenyért Egyesület fotópályázatot hirdet
VII. Szeretem Nekézsenyt Fotópályázat
„Otthonom, Nekézseny”
címmel.
Újra Szeretem Nekézsenyt!
Örömmel jelentjük, hogy az idei évben immár hetedik alkalommal kerül meghirdetésre a „Szeretem Nekézsenyt” fotópályázat. Dombok ölelésében, gyönyörű természeti környezetben élhetünk kedves kis falunkban. S bár számunkra is kedves minden utca, minden domb és völgy, biztosak vagyunk benne, hogy mindannyiunknak van egy különleges helye, a településünkön, amit különösen is a szívébe zárt. Amelyet felidézve mindig biztosan tudjuk, hogy ide tartozunk:
OTTHONOM, NEKÉZSENY
A fotópályázat kiírásával az Együtt Nekézsenyért Egyesület célja, hogy olyan pályaművek érkezzenek, amelyekben a szívének különleges helyeket mutat be a pályázó.
Pályázati feltételek
A pályázat nyitott és ingyenes, minden amatőr és hivatásos fotós részt vehet rajta lakhelytől függetlenül.
A pályázatra egy versenyző legfeljebb 4 színes vagy fekete-fehér, illetve monokróm digitális fotót nevezhet.
A képek digitálisan vághatóak, javíthatóak.
A jelentkezési lapot és majd a fotókat is az Együtt Nekézsenyért Egyesület honlapján a <NEVEZÉSI LAP> oldalon közvetlenül lehet feltölteni, valamilyen kép formátumban (jpg, jpeg, png), sRGB színtérrel (a legtöbb fényképezőgép ezt a rendszert használja), maximálisan 5 Mb méretű képként.
NAGYON FONTOS, hogy egyszerre csak egy képet lehet feltölteni, de maximálisan 4 pályamunka megengedett, azaz az első kép sikeres feltöltése után, ugyan azt a Nevezési lapot küldje be ismét ugyanazzal a névvel és email címmel ellátva, csak a kép adatai és a fájl lehet más a többi esetben. Minden sikeresen feltöltött pályamunkáról visszajelzést kap az oldalunkon és megadot email fiókjában.
A képek fájlneve ékezet nélküli legyen az alábbiak szerint:
Vezetéknév_Keresztnév_A_kép_címe. jpg. Példa: Kis_Pal_Palyazat.jpg
A beérkezett és a pályázati kiírásnak megfelelő képek szerzőinek listáját az Egyesület honlapján feltünteti, valamint a képeket feltölti az internetes szavazáshoz, a Közönségdíj elnyeréséhez.
A pályázati kiírásnak nem megfelelő alkotások nem kerülnek zsűrizésre.
A beküldött fotók tartalmi és teljes jogi felelőssége a pályázót terheli. A pályázók alkotásaik beküldésével nyilatkoznak arról, hogy rendelkeznek a képek személyiségi jogi engedélyeivel. Pályázni kizárólag olyan fotókkal lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. Amennyiben a fotón nem a pályázó szerepel, a pályázó nyilatkozik, hogy a képen szereplő személy hozzájárulását adta a róla készült kép közzétételének. Ebben az esetben is minden jogi felelősség a pályázót terheli.
A pályázatot kiíró Egyesület és a támogató Önkormányzat az elfogadott képeket térítés nélkül felhasználhatja honlapján, illetve Facebook oldalán, egyéb kiadványain.
A zsűri döntése végleges, az ellen fellebbezési lehetőség nincs.
Díjak
A képeket szakértő zsűri bírálja el, melynek tagja a kiíró és a támogató szervezet képviselője is.
A legjobb alkotásokat díjazzuk (emléklap, ajándéktárgy).
Internetes szavazás segítségével Közönségdíjat is nyerhetnek a pályázók, mely szavazásra egészen a díjkiosztó program kezdetéig lehetőséget biztosítunk.
A kiemelt képek szerzőinek alkotásait nemcsak a helyi kiállításon, hanem virtuális kiállításon is bemutatjuk internetes oldalainkon, valamint felhasználjuk településünket népszerűsítő kiadványainkban is.
Pályázati naptár
A pályázati anyag beérkezési határideje: 2024. JÚLIUS 31.
Zsűrizés: A képeket az Egyesület által felkért zsűri bírálja el. 2024. augusztus 1-14.
Internetes közönségdíj szavazás: 2024. augusztus 1-14. éjfélig
A pályázók értesítése: 2024. augusztus 15.
Ünnepélyes eredményhirdetésre
2024. augusztusában kerül sor
a Nekézsenyi Hagyományőrző Napon,
a Balogh Béni Közösségi Házban.
A fotópályázattal kapcsolatos bármilyen technikai vagy egyéb kérdésükkel kérjük, forduljanak hozzánk: egyuttnekezsenyert@gmail.com
Kedves Érdeklődők!
Várjuk alkotásaikat, hogy ismét elmondhassuk minél többen, hogy szeretjük Nekézsenyt! FELTÖLTÉS