A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét. Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.

 Szőlőtermelés már igen régóta van Magyarországon is. Ezt bizonyítja az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is. Tudunk arról is, hogy honfoglaló őseink már találtak itt szőlőt és letelepedésük után, a gabonatermelés mellett, a szőlőművelést sajátították el legkorábban.

Vidékünkön már a középkorban egyre inkább tért hódított egyes határrészekben a szőlő- és gyümölcstermesztés. A szőlőművelésre helyneveink (Szőlő, Szőlő-mál, Szőlők-alja) emlékeztetnek, szőlőterület volt a Strázsa- és a Nagy-hegyen, valamint a Sergetyűben. Az 1930-as években mintegy 9 holdon termesztettek szőlőt…

Most április vége van, az elmúlt hetekben a nekézsenyi szőlőkben (is) folyamatosan csattogtak a metszőollók. Mostanra már szinte mindenhol befejeződött a metszés, a lemosás,  lassan már duzzadni kezdenek a rügyek. A venyigét kihordták, a szőlőkarókat helyreigazították. A szálvesszőket a karóhoz kötözték. Befejeződött a tavaszi telepítés, megkezdődik a kapálás.

 

Nekézsenyi szőlők tavasszal Nekézsenyi szőlők tavasszal 3.

A nekézsenyi szőlőhegy tavasszal

Nekézsenyi szőlők tavasszal 2.

Nekézsenyi szőlők

 

A pincékben pedig a tavaszi feladat a borok töltögetése, a hordók előkészítése az újbor fogadására.

Régi pincék a Patócsikban

Régi pincék a Patócsikban

Pincék a Hálás alatt

 Pincék a Hálás alatt

A szőlő folyamatos törődést igényel. Rengeteg szorgalmas munka van mögötte, míg a finom nedű, a bor megjelenik a pohárban. Erre utal a régi magyar közmondás is:A szőlő a görbe hátú embert szereti.

 

Kölcsey Ferenc így ír Bordalában:

„Igyunk derűre,

  Igyunk borúra,

  Úgyis hol kedvre,

  Úgyis hol borúra

  Fordul az élet…”

 

Ezt vallották az idei Nekézsenyi Borverseny résztvevői is, akik február végén gyűltek össze, hogy nemcsak megméressék boraikat, hanem közösen megvallják, hogy: Borban az igazság!

Bizony, sokat kell még dolgozni a szőlőkben az elkövetkezendő hónapokban, hogy ősszel újra megteljenek a mostanra igencsak megcsappant hordók…

Addig is néhány jókedvet, vidámságot tükröző kép, igazolásul, hogy Nekézsenyben nemcsak az asszonyok tudnak mulatni az Asszonybálon, a férfiakat sem kell félteni a Borversenyen!

A Borversenyen készült fotók megtekinthetők az Emlékek kertjében.

                                                                                                                                           BLnéZs