Családi házat kereső nagy családok figyelem!

Az utóbbi időben elég sok ház kapott új tulajdonost kis falunkban, és egyesületünkkel is tettünk néhány kör sétát, hiszen lehet hogy már nem árulok el nagy titkot: önálló székhelyet keresünk magunknak. Idén a Magyar Falu Program keretében erre lehetőségünk is nyílik. Nem volt egyszerű a döntés, hiszen amellett, hogy egy alkalmas ingatlant kellett találnunk, megnehezítette a dolgunkat, hogy egy együttműködő és türelmes, akár hónapokat is váró tulajdonossal/tulajdonosokkal tudjunk együtt dolgozni. Mégis sikerült. Azonban ez a bejegyzés most nem erről szól. Új székhelyünkről később fogunk hírt adni. A pályázat beadásának munkálatai jelenleg is zajlanak.

Az ingatlan keresése közben kerültünk kapcsolatba Marikával, aki jelenleg is árulja azt a két szintes családi házat, amit nagyon nehéz volt “otthagynunk”. Egyesületi célokra azonban túl nagy lenne.
Nézzük melyikről is van szó:

marika

Csodálatos természeti környezetben található, békés, csendes helyen, mégis a falu központi területén. A házzal szemben az út másik oldalán kis patakunk csordogál, ahol kacsa-családok élnek. Igazán örömteli látvány. Egyik oldalon a Harka méltóságteljes képe fogad bennünket, és -nekünk ez már nem újdonság-, az egész települést erdők övezik, igazi üdülőövezetben élhetünk.

Nagyobb családnak kíváló lehetőség, és bár én nem vagyok értékbecslő, de ki merem mondani, hogy áron alul.
Falusi CSOK kapható rá. Helyi óvoda működik a településen, iskola pedig néhány kilométerre található. Nagyon örülnénk, ha egy újabb családdal gazdagodhatna Nekézseny.

Településünk az utóbbi időben rengeteget fejlődött, ezt megtekinthetik a www.nekezsenykozseg.hu oldalon.

Pozitívumként mindenképpen meg kell említeni a településen működő aktív közösségi életet, szinte bármilyen tevékenységbe be lehet kapcsolódni nálunk, az új ötletek pedig mindig jól jönnek. Működik Pávakör citerazenekarral, református zenekar (Hosanna), kreatívkodásra, művészkedésre is van lehetőség, szabadidőközpontunkban a testmozgás számos lehetősége kipróbálható. Ezen kívül aktív, “városi” méretű református gyülekezet működik helyben, Istennek hála. Egyesületi irodánkban mindig valamilyen új pályázati projekten dolgozunk, melyek újabb és újabb programokat jelentenek az itt lakóknak. Jelenleg pedig azon dolgozunk, hogy a kéktúraútvonallal összekössük Nekézsenyt. Felsorolni is hosszú lenne minden, de ha szétnéznek oldalunkon, akkor látni fogják.

Vállalkozási célra is alkalmas az ingatlan, sok lehetőséget rejt magába, és átalakításának csak a képzelet szab határt (és a pénztárca).

Bízunk benne, hogy mielőbb megtalálja méltó gazdáját.

További információ: ITT.

…és nem, nem kapunk ezért semmit, nem kezdtünk el ingatlanokat árulni, egyszerűen segíteni szeretnénk, mert segíteni jó, mert Marikától mi is maximális támogatást kaptunk, amíg úgy volt, hogy ez a házikó lesz a székhelyünk. Aztán másképp döntöttünk, de nagyon örülnénk, ha egy boldog család költözhetne be ide!

Érdeklődni: +36 31 325 9993

SzK