Ahol az egész család együtt dolgozik a szállóvendégek élményekkel teli pihenéséért

Nagy örömünkre szolgál, hogy honlapunkon bemutathatjuk a Nekézsenyben működő Harka vendégházat. A tulajdonos, Liptákné Alíz saját szavaival írta le számunkra a szálláshely  rövid történetét és bocsátotta rendelkezésünkre a képeket. Hálásan köszönjük!

“Vendégházunk, a Harka Vendégház 2018. június 1. napján nyitotta meg kapuit a pihenni vágyó vendégek előtt. Anyukám álma valósult meg ekkor, hiszen ő, miután megörökölte e kis házat, látott benne fantáziát, hogy vendégházzá átalakítva megmutassuk az ide látogatóknak e szépséges települést, melyben az itt élők mindig is barátságos és vendégszerető emberek voltak.

Édesanyám szívéhez amúgy is közel állt ez a kis ház, hiszen sokat „vendégeskedett” gyerekkorában a szomszédból fogadott nagyszüleinél.

Az elképzelést tett követte, 2002-ben el is kezdődött a felújítás. Sajnos csak nagyon lassan, ahogy egy átlagember pénztárcája engedte. Szép lassan, de biztosan haladtunk céljaink megvalósítása felé. Sok-sok év elteltével aztán sikerült az álmot valósággá váltani, megnyitottuk a Harka Vendégházat.

Nevét a házzal szemben lévő hegyről kapta, ahová, ha felkapaszkodik az ember Nekézseny majdnem teljes szépsége elé tárul.

Három szobával és 8 ággyal működtetjük a vendégházunkat, mely jól felszerelt, barátságos, szinte minden igényt kielégít. Tágas terasz, udvar, csend és nyugalom várja az ide érkezőket.

Vendégházunk szezonális jelleggel – márciustól novemberig – működik. Az eltelt két szezonban az ország különböző pontjaiból érkeztek vendégek. Érdekességképpen említeném meg, hogy egy Harka nevű településről is érkezett egy család, akik kíváncsiak voltak, hogy vajon mit takar a Harka elnevezés. Igyekeztünk a kényelmüket teljes mértékben kiszolgálni.

Üzemeltetünk egy facebook oldalt is, ahol bemutatjuk vendégházunkat. Szórólapokkal, plakátokkal, kiírással tájékoztatjuk vendégeinket akár a helyben lévő, akár a környéken megrendezésre kerülő rendezvényekről, programokról. Vendégházunk a booking.com és a szállás.hu internetes oldalon is megtalálható, vendégeink ezen csatornán is megtalálnak bennünket.

A családi vállalkozásban mindenki kiveszi a részét, a legkisebbtől a legnagyobbig. A feladatokat szépen felosztottuk egymás között, így zökkenőmentesen megoldjuk mind az adminisztrációs feladatokat, mind a takarítást, udvar körüli feladatokat, tereprendezést, szükség szerint a javítást.

Meg kell említenem a szomszédban élő nagymamámat is, aki nélkül – teljes őszinteséggel mondhatom – ez az egész nem működne ilyen jól. Mivel nem Nekézsenyben élünk, ezért sokszor előfordult, hogy a vendégeket ő fogadta, s a távozásuknál is nagymamámnak adták le a kulcsot. Nagyon sok vendéggel a mai napig jó kapcsolatot ápol, a vendég gyerekekkel igazi nagymamaként bánik, s ami a legfontosabb, hogy senki nem ment ám el üres kézzel haza, hiszen nagyi a háztájiba megteremtett minden jóval engedte őket útjukra. Reméljük még sokáig így is lesz! Nagyon Hálásak vagyunk ezért (is)!

Az üzemeltetésből befolyt összeget még mindig a vendégház alakítgatására, szépítgetésére fordítjuk, hiszen mi is szeretjük a szépet, a rendet, a tisztaságot. Szeretnénk, ha még több visszajáró vendégünk lenne, aki azért jön vissza, mert nemcsak a vendégház, de a település barátságos, csendes, békés jellege is megfogta.

Vannak terveink, melyeket szép lassan szeretnénk megvalósítani. Összességben elmondhatom, hogy imádjuk ezt csinálni és minden kedves vendéget örömmel és csupa szívvel fogadunk.

József Attila versével szeretném zárni soraimat és szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy Vendégházunkat bemutathassuk az arra kíváncsi érdeklődőknek.

József Attila: A nyugalom szigetén

Te, kinek lelke zaklatott!
Mesélj, Te még nem jártál ott?
Nem leltél a helyre, mire én?
Nem voltál a nyugalom szigetén?
Ahol hallani a csend hangját,
Ahol hallani a Nap szavát?
Ahol éjszaka a hold táncol,
S te a csillagokkal játszol?
A szellő édesen simogat,
A tenger szelíden hívogat?
Ahol nincs magány és fájdalom,
Ahol csend honol és nyugalom?
Ahol tovaszálltak a felhők,
Eltűntek a hatalmas erők?
Ahol tengernyi a jóság,
Ahol megszűnt a gonoszság?
Te, kinek lelke zaklatott!
Mesélj, Te nem jártál ott?
Vagy tán nem tudod a helyet,
Ahol mindezt meglelheted?
Ülj csendben s hallgasd némán,
Onnan belülről, hogy kiállt!
Mindez megvan szíved mélyén,
Bátran keresd ott, a helyén!”

Liptákné Alíz

Harka1

Harka2  Harka konyha

  Harka szoba2

Harka szoba2_

 Harka tető

  Harka3harka Lóhere  Harka5Nappali

szoba1

Harka4

A pandémiára való tekintettel a vírusveszély elmúltáig a szálláshely nem fogad látogatókat.