Az Együtt Nekézsenyért Egyesület már több alkalommal hirdette meg a
Szeretem Nekézsenyt
című fotópályázatát. A kiírással az Egyesület célja, hogy színvonalas, művészi értékű, egyben turisztikai célokat is szolgáló fotók szülessenek a Bükki Hegyhát rejtekében megbújó falunkról, Nekézsenyről.
A pályázóktól kértük, hogy mutassák be a falu még meglévő épített örökségét, az itt élők mindennapjait és ünnepeit. Jelenjen meg a gyönyörű természeti
környezet, a falut övező tájak, valamennyi évszakban.
A hagyományteremtő jelleggel útjára indított pályázat révén sok olyan fotóval gazdagodtunk, melyek nemcsak a mai falu képét és életét örökítették meg, hanem később majd forrásai lehetnek a település múltja kutatásának.
Most, ebben a válogatásban – a teljesség igénye nélkül -, azokból a fotópályázatokra beküldött képekből válogattunk, melyek a téli falut mutatják be.
Terveink szerint a pályázat jövőre is kiírásra kerül.
Fogadják szeretettel képeinket, jó nézelődést kívánunk.
Bánfalvi Lászlóné