Újraindul a foci Nekézsenyben

toth_andras
Sokunk örömére Nekézsenyben ismét van focicsapat. Az eddig elért eredményekről, a jövőbeni tervekről Tóth András, a csapat edzője számol be megköszönve a támogatást a Bélkő Sport Egyesületnek, a Nekézsenyi Önkormányzatnak és az Együtt Nekézsenyért Egyesületnek, hálát adva  Istennek, amiért ilyen csodálatosan kimunkálta, hogy Nekézsenyben újra indulhatott a focicsapat.

A következőkben Tóth András, a csapat edzője beszámolóját olvashatják:

„Az új nekézsenyi csapat, amely idén nyáron indult útnak, javarészt Nekézseny, illetve a környező települések ifjoncaival 7 év után alakult meg újra. Igazság szerint utánpótlás ifjúsági csapatról beszélünk.

A helyi futball újraindulása nem jöhetett volna létre ha nincs a Bélkő Sport Egyesület és hogyha Isten nem munkálja ki ilyen csodálatosan ezt a dolgot!

Sokan úgy gondolják, hogy a Bélkő SE – Balaton megyei II. osztályú csapatnak vagyunk az U19-es gárdája, vagy éppen a Bélkő Sport Egyesület ifjúsági tartalék csapata. Igazából mind a két állítás helytálló. A terv lényege, hogy hosszas idő eltelte után újra legyen csapat Nekézsenyben, és hála az Úrnak ez megtörtént!

Jelen helyzetben túl vagyunk egy 1 hónapos felkészülésen, amelyen heti 2 edzéssel készültünk többségében és próbáltunk minden héten egy edzőmeccset játszani. Ebből 3 mérkőzés játszódott le, valamint már egy bajnokin is túl vagyunk a Tarnaméra vendégeként ahol sajnos nem sikerült pontot szereznünk, viszont az eredmény ellenére úgy gondolom, hogy jó volt látni a társaságot, habár még az út elején járunk.

Csapatunk a Heves Megyei Labdarúgó Szövetségnek köszönhetően, a Bélkő Sport Egyesület közreműködésével a Heves Megyei II. osztályú U19-es bajnokság Keleti csoportjában indul. Igazság szerint már egy héttel hamarabb kellett volna elkezdenünk a bajnokságot itthon, viszont a Kiskörei LSE U19-es csapata visszalépett, így nem történt meg ez a mérkőzés. Utólag kiderült, hogy a Szihalmi SC csapata is visszalépett, így az ellenük tervezett októberi mérkőzés is meghiúsul, ami szintén hazai pályán lett volna.

Időközben gondok adódtak a pályával, mivel 7 éve nem lett rajta labdarúgó bajnoki mérkőzés rendezve, ezért le kellett hitelesíteni amire 2019. 09. 19-én került végleg sor. Ezúton is szeretném megköszönni a Nekézsenyi Önkormányzat hihetetlen nagy segítségét, ami nélkül az öltöző és a sportpálya nem lenne rajtra készen!

Valamint a pénzügyi támogatást is ami nélkül nem indulhatna el a csapat!

Az Együtt Nekézsenyért Egyesületnek is külön köszönet jár a konditerem díjmentes és bármikori használatáért!

Én úgy gondolom, hogy a Jézusba vetett hitem nélkül szinte biztos, hogy nem tartanánk itt ahol már most vagyunk, és érdemes azt is megvizsgálni, hogy az út eleje ez még nagyon!

A teljes keret egyébként 27 főből áll. Abban az esetben ha ez a szezon eredményesen, pozitívan alakul akkor el lehet gondolkodni a hosszabb távú együttműködésen a bélapátfalvai klubbal, valamint pályázat keretein belüli sportlétesítmény fejlesztésről, vagy éppen az önálló utánpótlás-nevelő egyesület gondolatán.”

A focicsapat újra alakulásáról egy régebbi cikkben Nekézseny község honlapján is olvashatnak, amelyet a következő linken érhetnek el:

Hamarosan Nekézsenyben újra pattog a labda, rezeg a háló Hajrá Nekézseny!

A Facebook csoport ezen a linken érhető el: Bélkő SE – Nekézseny U19 Ha szeretnék követni a csapat eseményeit, akkor kövessék az oldalt.
68597052_104209084279639_3376657117216768000_n

Köszönöm szépen Tóth Andrásnak a beszámolót. Mind a csapatnak, mind az edzőjüknek kívánok eredményes felkészülést, a mérkőzéseken sikeres szereplést! Hajrá Nekézseny!

focipálya Nekézseny

Fotók: Tóth András

Összeállította: Andók Veronika