Ahogyan a képeken is látható, nagyon jól éreztük magunkat szombaton. 🙂 Jövőre találkozunk!

Montázs 1 Montázs 2

53835434_256558491918294_4793202185443737600_n

 53918439_547449985743561_2903562780185460736_n

Videok is készültek:

Pacurkák bemutatója

Pacurkák tánca közelről

Bangó Margit is nálunk járt

KÖSZÖNTŐ

Szeretettel köszöntök mindenkit- Balogh Kitti vagyok az Együtt Nekézsenyért Egyesület elnöke. Kérem engedjék meg, hogy elsőként köszöntsem Önöket rendezvényünkön a IV. Nekézsenyi Asszonybálon. Régi hagyományt elevenítünk fel ezen a programon, mely a régmúltban az asszonyok mulatsága volt, ahol étel – ital, zene és tánc várta a résztvevőket és ahová férfi nem tehette be a lábát, csupán a harmonikás jelenlétét engedélyezték. De azért tudjuk, hogy ez nem teljesen volt igaz, hiszen az est fénypontja a pacurkák érkezése, mely a mai napon sem maradhat el, na de ne fussunk ennyire előre…

Bizonyára sokan emlékeznek a tavalyi év Asszonybáljára, mely számunkra is nagy örömöt jelentett, hiszen a Nemzedékek Együtt Nekézsenyben c. pályázati projektünk keretében valósulhatott meg, nem kevés anyagi támogatással. Idén lehetőségeinkhez mérten egyszerűbb programmal készültünk, ennek ellenére bízunk benne, hogy a jókedv nem marad el. Mielőtt tovább haladnánk, nézzük meg együtt a tavalyi III. Asszonybál rövid összefoglalóját, amit a Borsodi Regionális Televízió munkatársai készítettek.

2018. III. Asszonybál video

Most pedig a programunkat támogató Önkormányzatunk nevében Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszony szeretné köszönteni Önöket, átadom a szót.

– Polgármester asszony köszöntője –

Köszönjük szépen. Mielőtt belevágnánk a vacsorába, szeretném összefoglalni, hogy mi is történik mostanában az Együtt Nekézsenyért Egyesület házatáján.

Civil szervezetünk idén 5 éves, és úgy gondolom, bátran mondhatom, hogy sikeres öt évet tudhatunk magunk mögött. Több mára már ismert program fűződik a nevünkhöz, egy részük a hagyományt ápoló- mint pl. a mai este, vagy a Sportnap, Szüreti felvonulás-, de vannak szép számmal hagyományteremtő eseményeink is (Szeretem Nekézsenyt Fotópályázat, Üzennek a csillagok Szeleczky Zita Szavalóverseny, Idősek napja, Egészségnap). Szavalóversenyünket már meg is hirdettük, idén a Közösségek Hete országos rendezvénysorozathoz csatlakozva, május 10-én pénteken fogjuk megtartani.

Ezeken kívül a Nekézsenyi Hagyományőrző Napon, és a Kolor Country-n is résztvettünk, és együttműködésünkkel támogattuk ezeket a programokat is.

Gyerekekkel kapcsolatosan összefogtunk a Nekézsenyi Református Egyházközséggel és támogatjuk a gyermekalkalmakat, illetve a Gyerekhetet is. Közös programunk még az Adventi Kézműves Ház, melyre idén is készülünk.

Újra szeretnénk támogatni a Hunnia Gyermekei Kézművestábor nekézsenyi résztvevőit. Több alkalommal támogattunk már a Nekézsenyi Napraforgó Óvodát és óvodásainkat.

Jelenleg egy 4 millió forintos szakmai és működési pályázatunk eredményhirdetésére várakozunk, mely már 2 minősítésen átment, várjuk a 3. végső döntést. Ennek keretében tervezzük az előbb felsorolt programokat idén is megszervezni,

illetve az egyesület művészeti csoportjának a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és Citerazenekarnak a támogatását;

az egyesületi tagok csapatépítő jellegű programjait;

a működést segítő elektronikai feltételek megteremtését;

a település fenntarthatóságát szolgáló emléleti oktatást, illetve gyakorlati alkalmakat az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány segítségével;

szakmai képzéseket;

gyógynövénytúrákat;

a közeli civil szerkevezetekkel való együttműködés elősegítését is ebből szeretnénk megvalósítani.

Sok tervünk van, melyek nem csupán  szórakoztatást szolgáló események. Ezek közül kiemelném, hogy a Sátai TOP-os pályázat együttműködő partnereiként lehetünk jelen a bűnmegelőzési programunkkal, melynek keretében az alkoholizmus ellen fogunk harcolni itt a településünkön.

Folyamatban van a kéktúra útvonalhoz való csatlakozásunk is, éppen az engedélyeztetés hosszú folyamata zajlik. Ezzel a település turisztikai hálózatát kívánjuk fejleszteni.

És nem utolsó sorban, hadd tegyek említést a 2018 végétől folyamatosan működő Nekézsenyi Edzőteremről is, melyet egyre többen vesznek igénybe, és immár a fiatalok egyik kulturált összegyülekező helye lehet, ahol mindenki kortól, nemtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül egyenrangú. Ezt nagy öröm volt megtapasztalni, bízunk a jövőbeli fejlődésben, hiszen komoly terveink vannak az edzőteremmel is, és természetesen várjuk az érdeklődőket!

Most pedig ünnepélyes keretek között szeretném bejelenteni, hogy hatalmas mérföldkőhöz érkezhetett el az Együtt Nekézsenyért Egyesület. Akár ezzel is kezdhettem volna. 2019. március 8-tól kérésünkre 1 fő közfoglalkoztatottat kaptunk a munkaügyi központtól. A program egy éves, mely pályázati támogatásként valósulhat meg, továbbfoglalkoztatási kötelezettség nélkül. Óriási lehetőség ez számunkra, hiszen tevékenységünk lassan túlnő rajtunk, akik önkéntesként dolgozunk folyamatosan a település előrehaladásáért.

Engedjék meg, hogy bemutassam alkalmazottunkat, Andók Veronikát, aki már nekézsenyi lakos, és szakképesítéssel az egyesület adminisztratív feladatait látja el. Ő volt az, aki megfelelt a szigorú feltételeknek, és korábbi munkáiból, tapasztalataiból adódóan hatalmas segítség lehet számunkra. Veronika, ezúton is köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál! Fogadd el ezt a jelképes ajándékot.

Bízunk benne, hogy családoddal jól fogod érezni magad kis falunkban, és megvalósíthatjátok terveiteket.

Itt ragadnám meg a pillanatot, hogy bemutassam Veronika férjét, Kiss Ferencet, aki a mai esténk technikai felelőse. Köszönjük a segítséget, és köszöntjük családodat Nekézsenyben!

Továbbá köszönjük elnökségi tagjainknak a támogató hozzáállást, és nem utolsó sorban a Nekézseny Községi Önkormányzatnak, személy szerint Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszonynak, aki mindig minden helyzetben mellénk áll, és lehetőségeihez mérten támogat minket, magánszemélyként is. Így volt ez a mostani Asszonybálunk előkészületeinél is. Enélkül a jó kapcsolat nélkül, úgy gondoljuk nem lenne hatékony egyesületünk működése. Bízunk abban, hogy a jövőben is együtt tudunk majd dolgozni a közös célok érdekében.

Köszönjük mindazoknak, akik bármivel hozzájárulnak munkánkhoz, és a későbbiekben is számítunk azok csatlakozására, akik úgy érzik hozzá tudnak tenni valamit, a közös terveink megvalósulásához.

És, hogy Asszonybálunkhoz visszakanyarodjunk, a jövő évi már be lett tervezve pályázati keretek közé, mint záróesemény.

A mai estén pedig nagy hálával tartozunk Klári néninek, aki elvállalta, hogy elkészíti nekünk a finom vacsorát. Bár még nem kóstoltuk, de nyugodt szívvel megelőlegezhetjük ezt neki, hiszen ismerjük már, hogy nagyon finomakat süt-főz. Szeretném most átadni neki, ezt az ajándékot hálánk jeléül, hogy magára vállalta ezt a nem kis feladatot.

Természetesen, azokért is hálásak vagyunk, akik besegítettek Klári néninek, és bármivel (akár egy tálca süteménnyel is) hozzájárultak, ahhoz, hogy ez az este létrejöhessen.

Kívánom, hogy érezzék jól magukat, hogy örömmel emlékezhessünk majd vissza.  Jó étvágyat kívánok a vacsorához!

asszonnybál fejléc