„Ha nem tudjuk, milyen cél felé igyekszünk, nem úton vagyunk, csupán tévelygünk.”

Dan Millman

Ahogyan korábban említettük a Sportnap megszervezésével gyűjtést indítottunk egy félautomata defibrillátorra, melyhez egy nagyon szép összeg 200.000 Ft gyűlt össze. Köszönjük minden résztvevőnek! Még nem értük el a célt, hiszen egy ilyen készülék kb. fél millió forint, de úgy gondoljuk Nekézseny (és persze a környékbeliek is) ismét megmutatta, hogy megéri összefogni, és van remény, hogy hamarosan meg tudjuk vásárolni a defibrillátort. A szív leállása esetén néhány percig még jó eséllyel meg lehet menteni a beteget, ha rendelkezésre áll az ehhez szükséges életmentő defibrillátor. Ingyenes tanfolyam keretében mindenki elsajátíthatja majd használatát (részletek később).

Szuper napot tölthettünk együtt 07.23-án. Az idő nekünk kedvezett nemcsak szombaton, hanem az előkészültek és az utómunkálatok ideje alatt is. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát, és sok élménnyel gazdagodott.

Szeretnénk felsorolni mindazokat, akik valamilyen formában segítették a Sportnap megvalósulását. Senkit sem szeretnénk kihagyni, kérjük jelezzék felénk, ha véletlenül valakinek a nevét nem tüntettük fel:

Uj-Tózsa Csaba, Uj-Tózsa Csabáné, Uj-Tózsa Ákos, Molnár Béla, Molnár Béláné, Molnár Vanessza, Molnár Tibor, Rigó Miklós, Tóth Jánosné, Szabó Sándor, ifj. Szabó Sándor, Szabó Sándorné, Bódán Gábor, Bódán Gáborné, Bódán Bernadett, Kristóf Szabolcs, Tózsa-Bánfalvi Gyuláné, Tózsa-Bánfalvi Gáborné, Tózsa-Bánfalvi Gábor, Rigóné Ferencz Orsolya, Eke Zoltán, Tóth Márkó, Magyar-Tózsa István, Magyar-Tózsa Istvánné, Orbán Józsefné, Balogh Endréné, Rigó Károlyné, Rigó Károly, Rigó Márk, Győrfiné Márkus Hajnalka, Restás Béláné, Magyarné Kiss Klaudia, Budainé Nagy Eszter, Magyar Emőke, Szilágyi Ferencné, Uj-Tózsa Lajosné, Szaniszló Istvánné, Tózsa-Dédesi Lászlóné, Fekete Józsefné, Eke-Rigó Józsefné, Rigó Zsigmondné, Füzér Gabriella, Szabó Tibor, Gulyás Boglárka, Gulyás Jánosné, Szabó Zsuzsanna, Szabó Mónika, Ottenberger Balázs, Bak Noémi, Hasilló Judit, Balogh Kitti, Rigó Dénesné, Anga Lajos, Magyar Dénes, Bánfalvi Lászlóné, Nagy Zoltán, Tózsa-Dédesi Gergő, Restás Tibor, Magyar Richard, Bolykó Szabolcs, Hegyi Norbert, Magyar János, Magyar Milán, Kovács Zoltán, Nagy Béláné, Medve Bálint, Magyar Sándorné, Hrabovszki Mónika, Kormos Tibor, Bolykó Szabolcsné, Bánfalvi Nándor, Magyar Roland, Kiss Boglárka, Gajdics Mihályné, Nagy László, Jászai Péter, Rigó Béla, Bolykó Károly, Ignéczi Milán, Varga Viktória, Balogh Emese, Nagy Dzsenifer, Magyar Virág, Gulyás János, Dávid János.

Köszönjük a támogatást a Nekézseny Községi Önkormányzatnak és a Sáta Községi Önkormányzatnak. Köszönjük Restás Tibor 100.000 Ft értékű adományát. Köszönjük Hegyi Norbertnek és csapatának a zenét, az Eldorado büfének pedig az egész napos kiszolgálást. Köszönjük a POM-POM FAMÍLIA produkcióját. Köszönjük a Sajómente beszámolóját.

Tekintsünk meg együtt néhány fotót a Sportnapról:

13654133_1825603864334820_6731571089030989729_n 13669843_1825604374334769_7871471249189584304_n 13680534_1825602484334958_6502119790228358970_n 13754272_10205055766954201_2720453146517057787_n 13781995_1825603637668176_4056004632489260342_n DSC_0038 DSC_0042 13697190_1195388240512116_4956557725386200295_n 13716012_1195388120512128_2795378880763292865_n 13754324_1195388603845413_5346482934554619081_n

A fotókat köszönjük Bánfalvi Lászlónénak, Gulyás Boglárkának, Szabó Zsuzsannának, Magyar Milánnak, Balogh Emesének és Kovács Zoltánnak.

 

ENE sajtó