Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak akik segítettek az elmúlt időszakban
a Nekézsenyi Edzőterem költözésekor  és irodánk kialakításában, berendezésében

Mint arról már előző írásainkban beszámoltunk, egyesületünk egyedülálló lehetőséget kapott az önkormányzatunktól, egy irodahelyiséget bocsátottak rendelkezésünkre, melynek kialakításában nagy segítséget nyújtottak a felújítási munkálatok elvégzésével. Irodánk egyben egyesületi székhelyünk is lehet. Valamint új helyre, az iskolaépület régi szárnyába költözött át a Nekézsenyi Edzőterem. Köszönetünket ezúton is szeretnénk kifejezni az önkormányzat felé, megköszönve az eddigi segítséget, hálás és bizakodó szívvel az eddigi és jövőbeli sikeres együttműködésért.

Az irodahelyiség berendezésében Restás Tibor, a Konkordi Terasz tulajdonosa nyújtott segítséget és támogatást, aki megkeresésünkre elmondta, hogy tavaly immár második alkalommal került megrendezésre a Kolor Country, és a helyszín is ekkor ünnepelte első születésnapját. Az idei évre is sok terve van, a Konkordi Teraszt illetően, és reméli, hogy egy valódi közösségi, kulturális helyszínné válik, ahol minél több színvonalas rendezvény lebonyolítására kerülhet majd sor.

Kifejtette továbbá, hogy nagy örömére szolgált, hogy ilyen mértékű összefogással és segítőkészséggel találkozik kis falunkban. Éppen ezért hagyományteremtő céllal a jövőben is hasonló jellegű lehetőséget szeretne biztosítani egyesületünk számára. Reményei szerint a lakosság egyre szélesebb körét sikerül majd bevonni a jótékony célokért végzett tevékenységekbe, s a jövőben távolabbi településekről is mind többen érkeznek majd, hogy részt vegyenek a nekézsenyi eseményeken.

A tavaly nyári rendezvény keretén belül megrendezett Szekeres Adrienn koncert alatt kürtőskalácsot sütöttünk, s az ebből származó bevételt Tibor még megpótolva, megvásárolta és Nekézsenybe is szállította az irodahelyiség berendezéséhez szükséges bútorokat. Így kaphattunk tároló szekrényt, íróasztalokat, irodai széket, kanapét és dohányzóasztalt, valamint polcos szekrényt is az iroda komfortosabbá tételéhez.

A koncert alatt sütött tócsni és kürtőskalács, valamint az egyéb vendéglátás teljes bevételéből nem csak egyesületünket támogatta hanem a Nekézsenyi Napraforgó Óvoda gyermekei számára is vásárolt új és korszerű fejlesztő játékokat.

Nagy öröm számunkra, hogy vállalkozóként nem csak az üzleti előmenetel, de településünk hírnevének öregbítése, egyesületünk, és ezen keresztül az itt élők támogatása is fontos számára. Köszönjük az eddigi patronálást, reménykedünk további sikeres és gyümölcsöző együttműködésben is.

A felújítási munkálatok során többször is tagjainkhoz, településünk lakóihoz fordultunk segítségért, és hálásak vagyunk, hogy hívó szavunk mindig meghallották és mindig volt, aki segítő kezet nyújtott nekünk.
Köszönetünket fejezzük ki munkájukért, odaadó segítségnyújtásukért Szilágyi Tamásnak, Kiss Ferencnek, Málik Gyulának, Magyar Máténak, Magyar Dánielnek, Nagy Bencének és Csorba Péternek.

Szívünk hálával teli, bizakodva nézünk az új év kihívásai elé, köszönetünket fejezzük ki az eddigi támogatásokért.
Bízunk benne, hogy ebben az évben is sok közös alkalmon vehetünk részt, rengeteg szép élménnyel gazdagodva.

mixiroda

mixovi