Zöld Nekézseny Hírcsatorna 24.
Kedves tagjaink, barátaink, támogatóink!
Az idei év elején új Hírcsatornát indítottunk honlapunkon.
Akik figyelemmel kísérik tevékenységünket, tudják / tudjátok, hogy Egyesületünk egyik fő céljának az élhető jövő és a fenntartható fejlődés elősegítését nevezte meg.
Emellett munkánkat minden évben egy-egy általunk fontosnak ítélt és sokakat foglalkoztató tartalom köré építjük fel, ilyen volt az egészség, a nemzedéki együttélés, vagy a nekézsenyi népzenei kultúra témaköre.
Az idei év tematikájának/programjának összeállításakor napjaink legégetőbb problémája, természeti környezetünk állapota, s annak védelme került figyelmünk középpontjába.
Ezért választottuk az idei év fő hívószavának a
Zöld Nekézseny
témakört, melyben elképzeléseink szerint, tágan értelmezve a környezetvédelem fogalmát, időről-időre jelentkeztünk olyan hírekkel, ötletekkel a világból, hazánkból, szűkebb pátriánkból, melyek mind ezt a célt szolgálták.
Mikor terveinket készítettük, még nem gondoltuk, hogy napjaink koronavírus járványa felülírja nemcsak a mi terveinket, hanem fenekestül felforgatja egész világunkat.
Most minden energiánkkal az emberi élet védelmére kell koncentrálnunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Földünk gyógyulása a jövőnk záloga.
Mai Hírcsatornánk immár a 24. megjelenésünk.
Köszönjük mindazoknak, akik az idén olvasták a bejegyzéseket honlapunkon és a facebook oldalunkon, reméljük, találtak hasznos és érdekes információkat.
Most utolsóként egy könyvet ajánlunk figyelmükbe.
S, hogy mivel foglalkozik a könyv?
A joghurtospoharakat tényleg el kell öblíteni a szemétbe dobás előtt? És mi a helyzet a papírtáskával? Mindig jobb megoldás, mint a műanyag? Mennyivel zöldebb egy elektromos autó, mint a benzines? Mikor zöldebb simán elmosogatni, és mikor a mosogatógépet használni?
Mindannyian szeretnénk minél környezettudatosabban élni. De a sok gazdasági és fenntarthatósági tényező mellett sokszor nem is egyértelmű, melyik választás a zöldebb megoldás.
Georgina Wilson-Powell brit újságíró 12 éve kutatja a fenntartható élet gyakorlatias részleteit, most 143 kérdésre ad okos, kiegyensúlyozott és megalapozott választ. Könyve a tudatos emberek hiteles kézikönyve lesz az élhető, de fenntarthatóbb mindennapokhoz.
Cikkünk forrása és a könyv megrendelése: