Nekézseny 600 éves

Az Otthon a Bükki Hegyháton című

Faluköszöntő Napon több százan emlékeztek.

 

NEKÉZSENY. A Bükki Hegyháton fekvő kis falu, Nekézseny az idén ünnepli első ismert okleveles említésének 600. évfordulóját. – Az írásos emlék 1415-ből való, de bizonyos, hogy a régebbi időkben is lakott volt, az Árpád-korban már művelték vasbányáit – ismerteti Uj-Tózsa Csabáné polgármester. – A történelmi viharok nem kerülték el falunkat sem. Elődeink korán megismerkedtek a reformációval, hitük sok nehézségen átsegítette őket. Szeleczky Zita színművésznő – kinek végső nyughelye a családi sírhelyen, a nekézsenyi temetőben van, ezt így fogalmazta meg: „Csak hit van és cselekvés!”, mely gondolatot mi is magunkénak vallunk és küldetésnyilatkozatunknak választottunk. Ebben a szellemben szerveztük Faluköszöntő Napunkat szeptember 19-én, szombaton, melyet három pillérre építettünk fel. Avattunk emlékművet, megjelent a falu történetét feldolgozó könyv, és a megürült iskola épületében megnyílt a Hagyományok Háza, melyben – többek között – fotókiállítás, néprajzi terem, a helyi tűzoltás történetét bemutató kiállítás, iskolatörténeti bemutató és surckiállítás kapott helyet.

Az Otthon a Bükki Hegyháton című Faluköszöntő Napon több százan tisztelegtünk és emlékeztünk elődeink, az előttünk járó generációk emléke előtt. Mi, akik itt élünk, azt reméljük, hogy ez az ünnepi nap még inkább összekovácsolja kis közösségünket, hiszen a közös gondolkodásban, az összefogásban rejlik a jövő ereje. Akik pedig ellátogatnak hozzánk, egy csodálatos környezetben fekvő faluban élő, vendégszerető emberekkel találkozhatnak – összegzi a polgármester. ÉM

Forrás: Észak Magyarország

http://www.eszak.hu/szolaster/2015/09/22/nekezseny-600-eves.eszak

Comments are closed.