Visszatekintés egészségvédő pályázatunkra, zárórendezvényünk kapcsán, dióhéjban

2018. május 30-án került sor az “Együtt egy egészségesebb életért Nekézsenyben”című pályázati programunk záró eseményére.

Egyesületünk 2017. júliusában kapta meg a szerződést, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2,5 millió fortinttal kívánja támogatni pályázat keretében benyújtott pályázati projektünket. A közel egy éves programsorozat összeállításában egyesületünk alelnöke Bánfalvi Lászlóné volt a segítségemre. Utolsó programunkon, a II. Egészségnapon örömmel jelenthettük ki, hogy a tervezett programokat és beszerzéseket sikeresen teljesítettük. Röviden tekintsünk vissza az elmúlt időszakra.

 

Gyermekeink egészségéért

 

-A Nekézsenyi Napraforgó Óvoda támogatásával kezdtük el a program megvalósítását, melynek egyik tervezett eleme volt mozgásfejlesztő eszközök beszerzése. Tavaly nyáron átadásra kerültek az összeválogatott eszközök, melyek mindennapi használata elősegíti a gyermekek mozgásfejlődését.

 

-gyermekprogramjainkon -Gyermeknap, gyalogtúra stb.- mindig nagy hangsúlyt fektettünk az egészséges táplálkozásra, az egészséges ételek, zöldségek, gyümölcsök fogyasztására.

 

Gyaloglóklub: az idei év tavaszán megtartottuk első túránkat, ahol kipróbáltuk túrabotjainkat. 20 pár túrabotunkat minden érdeklődő igénybe veheti.

                    

Elsősegélynyújtás: helyi mentős kollégák bevonásával elsősegély oktatással, defibrillátor és elsősegély felszerelés beszerzésével járulhattunk hozzá településünk fejlődéséhez.

 

Gyógytorna: hosszabb eszközbeszerzést követően elkezdtük a csoportos gyógytornát, két turnusban, tartásjavító jelleggel.

Vérnyomásmérőt és mechanikus mérleget is beszereztünk, mely kontroll eszközök később edzőtermünkben kapnak helyet.

 

Edzőterem kialakítása

A tornaeszközök mellé, melyek használhatóak az edzőteremben is, különböző gépeket vásároltunk.

  • Edzőpad súlyokkal
  • Multifunkciós fitnesz állomás
  • Aerobik spinning szobakerékpár
  • Elliptikus tréner

 

Egészségnapok szervezése

Az idei év áprilisában volt az első egészségnapunk, ahol szűrőprogramokat hoztunk a településre, nagy érdeklődés mellett.

 

Bánfalvi Lászlóné egyesületünk alelnöke így emlékszik vissza erre a napra:

Az I. Egészségnap margójára

“Csak egészség legyen! – halljuk, mondjuk sokszor ezt a kívánságot, főként idősebbektől és újabban a fiatalabb korosztálytól is. Ez azért is ad okot a bizakodásra, mert az egészségével törődő fiatalabb korosztály gondtalan és aktív időskorát alapozza meg ezzel.

 

Megteszünk-e mindent azért mindennapjainkban, hogy elkerüljenek a betegségek, teszünk-e eleget a saját egészségünk védelméért? –kérdeztük az egészségnapi rendezvénnyel falunk lakóitól, akik aktív résztvételükkel adták meg a választ, miszerint fontosnak tartják az állapotfelmérést, a megelőzést, a minél több egészséggel kapcsolatos  ismeret megszerzését, az egészséges életmódra való törekvést.

Sokféle program: szűrővizsgálatok, előadások, az egészséges táplálkozást reprezentáló kóstolók, a gyermekek mozgásigényét kielégítő játékok várták az érdeklődőket…”

 

♥ II. Egészségnapunkon, programunk zárórendezvényén, az ózdi Almási Balogh Pál Kórház két neves szakemberének előadását hallgathattuk meg, akiknek ezúton is köszönetet mondunk.

Elsőként Dr. Bogdán Rajcs Sándor sebész főorvos úr beszélt  a  vastag- és végbélrák tüneteiről, kezeléséről,, megelőzéséről.

Ezután  Dr. Juhász Antal szülész-nőgyógyász főorvos úr hívta fel a figyelmet a nőgyógyászati rákszűrés fontosságára, különös tekintettel a human papilloma vírusra.

Közben a gyermekek a KönyvtárMoziban az egészséges életmóddal kapcsolatos rajzfimeket nézhettek, a témába vágó könyveket lapozgathattak

Az előadásokat egészséges ételek, zöldségek, gyümölcsök fogyasztása közepette baráti beszélgetés zárta.

Természetesen nem szeretnénk, ha ezzel minden befejeződne. Bízom benne, hogy ez még csak a kezdet és lesz folytatás.

Köszönjük a Nekézseny Községi Önkormányzatnak és személy szerint Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszonynak, aki mellénk állt és mindenben segítette a megvalósítást. Egy edzőtermet berendezni sem könnyű, de üzemeltetni talán még nehezebb, ebben is segítségünkre van az önkormányzat.

Köszönöm mindenkinek, aki a segítette programsorozatunk megvalósítását.

 

Kérjük, soha ne feledjék: az egészség valóban kincs, ha nem teszünk érte, könnyen elveszíthetjük.

Több információ és képek: http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?page_id=1688

 

A II. Egészségnap képeit Bánfalvi Lászlóné készítette.                

Balogh Kitti egyesületi elnök

                    

Comments are closed.