Idősek Napja Délután Nekézsenyben

Részlet egy vidéken élő idős asszony verséből:

 

Megérdemlik az idősek,
Szeressék, tiszteljék őket!…

Kedves arcukon ott láthatók
Az élet nehéz barázdái,
Érett, kedves mosolyukban
Nehéz sorsukat lehet látni.

Az öregek még szeretnének
Meleg családi körben élni,
Szívből kívánom, az öregkort
Egyszer mindenki meg tudja érni.

 

Polgármesteri köszöntőEgy vidéken élő idős asszony versét idézte – melyből most részleteket adtunk közre -, Uj – Tózsa Csabáné polgármester asszony köszöntőjében 2015. október 3-án, szombaton délután, az Idősek Világnapja alkalmából tartott helyi ünnepségen.

A rendezvényt az Együtt Nekézsenyért Egyesület szervezte és munkájuk nyomán egy tartalmas, kedves délutánt tölthettek el együtt a falu nagy számban megjelent szépkorú lakói.

A program 15 órakor az újonnan megnyílt Hagyományok Házában kezdődött, ahol megtekintették a sokféle kiállítást és bemutatót, mely sokukban régi, kedves emlékeket idézett fel.

A Hagyományok Házában A Hagyományok Házában2

A Hagyományok Házában5 A Hagyományok Házában4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hagyományok Házában8

A folytatásra a Közösségi és Vendégházban került sor – Régi Iskola-, ahol elsőként a polgármester asszony köszöntőjét hallgathatták meg, aki többek között a következőket mondta:

„…Ezen a napon, az Idősek Világnapján szeretettel gondolunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Minden évben köszöntjük őket/Önöket, de szeretetüket, bölcsességüket, segíteni akarásukat az év minden napján érezzük… Figyelnünk kell Önökre, hiszen Önök azok, akik végigélve egy örömökben és küzdelmekben teli életet, az idős kor bölcsességével már helyükön tudják kezelni az élet dolgait és tudják, mit érdemes tovább adni a következő generációknak…”

Az óvodások műsora

A köszöntő után Ünnepi műsor következett, melyben bemutatkoztak a Nekézsenyi Napraforgó Óvoda kis óvodásai, akik versekkel, énekkel, táncokkal és kis ajándékkal köszöntötték az időseket, majd az Egyesület tagjai levetítették a „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent…” című, a 600. évfordulón bemutatott imázsfilmjüket, mely megjelenése óta nagy sikert aratott az internetezők körében és a remények szerint sok érdeklődőt vonz majd a településre.Filmvetítés készül

 

Ezután a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör énekelte el a Nyugdíjas Himnuszt, majd néhány népdalt.

A műsort követő kötetlen beszélgetésen az idősek apró ajándékokat vehettek át az Egyesület tagjaitól is és a finom sütemények mellett beszélgettek, s énekelgettek a közben vetített a Nekézseny tájai, Pávaköri képek és dalok kíséretével című kisfilm nótáira.

 

20151003_16180620151003_161816












A Polgármester Asszony szavaival zárva ezt a tudósítást:

„Kívánjuk minden szépkorúnak falunkban, hogy szeretettel legyenek körülvéve és sok örömöt, derűt kapjanak további éveikben.”

 

Fotók: Bánfalvi Lászlóné, Balogh Kitti

További képek az Emlékek Kertjében.