2c9db8c63b83dcde0b1335349a92cf13Zöld Nekézseny Hírcsatorna 2.

Lehet, hogy ez volt az utolsó óraátállítás

Néhány napja átállítottuk óráinkat. A National Geographic cikke arról szól, hogy vajon meddig kell megtennünk?
Az Európai Parlament döntése értelmében 2021-től nem lesz több óraátállítás. A tagállamok határozzák meg, hogy a téli és a nyári időszámítás egységes váltogatása helyett melyiket alkalmazzák véglegesen.

safe_image (1)

A jövőben azt kell majd eldönteni, hogy a földrajzi fekvésünknek megfelelő (téli), vagy az eredetileg energiatakarékossági okokból foganatosított nyári időszámítás kerüljön bevezetésre. Magyarország még nem jelentette melyik változatot fogja követni, így még előfordulhat, hogy október 25-én lesz még egy óratekerésünk.

Az évi kétszeri óraátállításnak, az Európai Unióban eldöntött, megszüntetését alvásegészségügyi szempontból pozitív fejleményként üdvözölte a Magyar Alvás Szövetség. Az alvás és az ébrenlét évmilliókon át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár.  A fáziseltolódáshoz való alkalmazkodás ideje alatt a közérzet rosszabb, a teljesítményszint alacsonyabb, a koncentráló képesség, a toleranciakészség csökkenhet, elalvási és alvási nehézségek léphetnek fel, annak ellenére, hogy az élő szervezetek előbb-utóbb alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz.

Mit mond a tudomány?
Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra tanít bennünket, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legészszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból. Sok évezred év óta élünk olyan időbeosztás szerint, amelyben a tevékeny óráink súlypontja a természetes fénnyel szinkronizált, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg leginkább. Ezt az álláspontot követi a Magyar Alvás Szövetség.

Jövőre eldől, hogy milyen időszámítás szerint élünk majd a jövőben.

Forrás:

https://ng.hu/kultura/2020/03/29/lehet-hogy-ez-volt-az-utolso-oraatallitas/?fbclid=IwAR3T8GpdqoRxPGNyY74HS0EKHATl11zQWgVTT4u-dH63GGCcCcGSa109tdo

Bné