szavalo-fejlec

viragcsik

Felhívás

az

„Üzennek a csillagok”
című

SZAVALÓVERSENYRE

 

„… viszem a magyar verset mindenüvé, ahol a szívek kinyílnak és vágyakoznak utána…”
-Szeleczky Zita –

 

Kedves Diákok!

A Nekézsenyi Községi Önkormányzat, a Szeleczky Zita Alapítvány és az Együtt Nekézsenyért Egyesület immár második alkalommal hirdeti meg szavalóversenyét, idén középiskolás diákok részére, melyre

 

2016. április 16-án szombaton 14:00 órakor
kerül sor a nekézsenyi Idősek Otthona Nagytermében.

 

A versenyre az Ózdi járásban lévő középiskolák tanulóinak jelentkezését várjuk,
két kategóriában:

I. kategória: 12-15 évesek (max. 3 fő);

II. kategória: 16-19 évesek (max. 3 fő).

 

Meghívást kap még az a két középiskola is, ahol Szeleczky Zita tanult, Budapesten és Miskolcon.

A szavalóversenyt Szeleczky Zita színművésznő emlékére ajánljuk, akinek családi kötődése, gyermekkori emlékei erősen fűzték a településhez. Végakarata szerint örök nyugalomra is a családi sírhelyen, Nekézsenyben helyezték. Hagyatékának egy része a nekézsenyi Szeleczky Zita Emlékházban kapott helyet. Szellemi örökségének méltó folytatása ez a szavalóverseny, amellyel szép magyar beszédére, csodálatos versmondására emlékezünk.

A versenyen részt venni két magyar verssel lehet, melyek témája a hazaszeretet, ami Szeleczky Zitát egész életében jellemezte. Kategóriánként meghatároztunk egy-egy kötelező verset, amit csatoltunk. Második versként kérünk benneteket, hogy életkorotoknak és egyéniségeteknek megfelelő verseket válasszatok, melyhez iskolátok magyar szakos tanárai és lakóhelyetek könyvtárosai segítséget nyújtanak.

 

Jelentkezési határidő: 2016.03.25.

 

A helyezésekről és az értékes díjak odaítéléséről szakértő zsűri dönt, melynek tagjai között a versenyt meghirdetők képviselői is helyet kapnak. Minden résztvevő Emléklapot és Szeleczky Zitára emlékező ajándéktárgyakat kap. A két kategória első 3-3 helyezettje Emlékplakettet kap, és értékes könyvjutalomban részesül.

A két kategória első 3-3 helyezettje egy budapesti látogatás során megtekintheti a Petőfi Irodalmi Múzeumot.
A verseny után bemutatjuk településünket, Nekézsenyt: ellátogatunk a Szeleczky Zita Emlékházba és a Hagyományok Házába, megnézzük Balogh Béni író emlékhelyét a könyvtárban, majd közösen megkoszorúzzuk Szeleczky Zita síremlékét.

A Jelentkezési lapot mellékeljük. Kérjük a felkészítő tanárokat, hogy postán (Balogh Kitti: 3646 Nekézseny, Vörösmarty utca 41.) vagy email-ben (egyuttnekezsenyert@gmail.com) küldjék el számunkra, mellékelve mellé a tanulók által választott versek fénymásolatát is.

A versennyel kapcsolatosan információ kérhető az alábbi telefonszámon: 06-30-575-3666.

Szeretettel várunk benneteket, ünnepeljük együtt a szép magyar verset!

Nekézseny, 2016.02.20.

A Szervezők