Visszaemlékezés a szép percekre

Egyesületünk szervezésében 2020. március 14-én Asszonybált tartottunk. Mostani nehezebb időnkben talán jól esik visszagondolni erre a vidám rendezvényre.

Rövid beszámolóval, és vidám képek segítségével idézzük most fel az eseményeket.

Az V. Asszonybált Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszony és Balogh Kitti, az Együtt Nekézsenyért Egyesület elnöke nyitották meg köszöntőjükkel. Balogh Kitti köszöntője igazán meghatóra sikeredett, hiszen rólunk, nőkről, lányokról, asszonyokról szólt, s arról, hogy mennyire fontos, hogy a szeretet szemüvegén át lássuk egymást, jó szándékkal fordulva nőtársaink felé.

Ezután Boros Géza énekművész operett slágerekből összeállított műsorát hallgathatták meg a résztvevők, és sokan együtt is énekeltük a művész úrral az ismert és kedvelt dalokat. Így utaztunk a zene szárnyán éjjel az omnibusz tetején, de voltunk a János-hegyen és a Horváth kertben Budán is. Ezúton is köszönjük a művész úrnak, ezt a remek előadást.

A továbbiakban kicsit komolyabb témákkal Andók Veronika verses-zenés műsora következett, ahol a költőnő verseivel ismerkedhetett meg a közönség. A verseket saját előadásában, valamint Dányi Krisztián színművész tolmácsolásában felvételről hallgathatták meg a jelenlévők . A megzenésített verseket Bartalis Levente és Néró Kata dallamaival és előadásában ismerhette meg a hallgatóság.

Majd ízletes vacsorát költhettünk el együtt, melyért hálás köszönettel tartozunk az ezért fáradozóknak. A finom és szebbnél szebb süteményeket is hálás szívvel köszönjük mindazoknak akik ezzel is hozzájárultak az est sikeréhez.

Vacsora után a lénárddaróciak vidám, tréfás kis előadással szórakoztattak minket, megnevettettek és felvidították a kedvünket.

Majd az est fénypontjaként meglepetés vendégek érkeztek, Szandi látogatott el hozzánk, fergeteges előadást kerekítve tánckarával. A Pacurkák vidám műsora felszabadította a jelenlévők hangulatát, vidám jókedvet sugározva a terembe, ahol hangos tapssal és nevetéssel fogadták a kedves előadást.

Az est további része is jó hangulatban telt, vidám tánc és mulatság vette kezdetét. Örülhettünk kicsit egymásnak, együtt töltve egy szép estét,hogy feltöltődve induljunk tovább feladataink és az újfajta mindannyiunkat próbára tevő kihívások felé.

Minden közreműködőnek, segítőnek ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Hálásak vagyunk a jól sikerült estéért, reméljük, hogy hamarosan ismét lesz okunk és lehetőségünk együtt lenni, ünnepelni.

Addig is jó egészséget kívánok mindenkinek! Vigyázzunk egymásra!

All-focus

All-focus

asszonybálra3

 

asszonybáll3

asszonybálpacurkák3

asszonybálpacurok

boros

asszonybálra2

asszonybálra

boros2

pacurkák2

pacurkák