Eredetileg egy rövid tudósítást akartam adni arról, hogy hol lépett fel legutóbb a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör.

Sok ilyen híradást írtam az utóbbi években, hiszen dalosaink, citerásaink nemcsak szűkebb hazánk, a Bükki Hegyhát, s az ózdi járás sok településén képviselték falunkat, hanem messzebbre is elvitték hírünket az országban. Résztvevői voltak népzenei találkozóknak, fesztiváloknak éppúgy, mint falunapok ünnepi műsorainak.

Mindezekre a szereplésekre heti több próbával készülnek, évről-évre egyre többen, mindig keresve a megújulás, a szakmai fejlődés lehetőségeit.

Teszik mindezt felelősséggel és önzetlenül, a népzene és népdaléneklés iránti elkötelezettséggel, s nem utolsósorban az együtt éneklés felemelő érzéséért és öröméért, az erőt adó barátságért.

Ez a mostani néhány sor az idei május 1- jei fellépésük kapcsán fogalmazódott meg bennem.

Látom a csokvaományi Marghareta Alapítvány Idősotthonában készült fotókat és rövid  videofilm felvételeket, ahová a csoport néhány tagja ellátogatott, elfogadva az ottani szervezők meghívását.

Látom, s meghatódom.

Meghatódom a fellépők komolyságán, igyekezetén-mintha több száz ember előtt énekelnének-, s az őket néző, hallgató idős emberek hálás, mosolygós arcán, mintha azt mondanák: most nekünk szól a dal…

Úgy tudom, már nem először keresték fel pávaköröseink az intézményt, mely az egyik legnehezebb, legfelelősségteljesebb, de talán egyik legszebb feladatot vállalta magára, az idősek gondozását.

Köszönet érte, hogy együttesünk tagjai közül néhányan, akiknek ezen az ünnepen otthoni, családi vagy más elfoglaltsága megengedte, elmentek az idősekhez, átadni nekik mindazt a boldogságot, örömöt, amit számukra az éneklés jelent.

Ott voltak és most nem egy nagy rendezvényen léptek fel, hanem énekeikkel, citeramuzsikával mosolyt varázsoltak az idősek arcára, s ha csak néhány percre is, de enyhítették magányukat, csökkentették fájdalmukat, s bizonyára megidézték egy-egy fiatalkori szép emléküket.

Még egyszer köszönet az emberségükért, a segítőkészségükért, kedvességükért.

Sokan és sokat írnak manapság az elembertelenedett világról, amelyben élünk.

A képeket és a videókat nézve úgy vélem, talán nincs veszve minden…

Írásaimat mindig szignálni szoktam –BlnéZs-, de most a személyes hangvétel okán teljes névvel publikálom.

Bánfalvi Lászlóné

A fotók Márti Béresné, az Alapítvány munkatársa facebook oldaláról valók, ahol az Idősotthon Majálisáról több fotót és videót is láthatnak.