Tisztelt Olvasóink!

Elérkeztünk az év végéhez, ezért engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül összegezzem egyesületünk éves tevékenységét.

Talán már megszokott, hogy főként rendezvények, programok szervezése teszi ki munkánk jelentős részét, melyekkel célunk, hogy a nekézsenyiek és környékbeli érdeklődők életét színesebbé varázsoljuk. Idén azonban szerettünk volna maradandóbbat alkotni a felhőtlen szórakozáson túl. Programjainkat több pillérre építettük fel és legtöbb közülük értékteremtő célzattal jött létre.

Újra hangsúlyt helyeztünk hagyományaink ápolására, valamint a tehetséges gyermekek támogatására, mindez az „Üzennek a csillagok” című Szeleczky Zita Szavalóverseny ismételt megszervezésében csúcsosodott ki.

Az összefogás egyik eredménye volt a Jótékonysági vacsoraest, melynek bevétele a Sportnap megvalósításához kellett, de itt még nem álltunk meg… hiszen a testmozgás és a sport hangsúlyozása mellett egy nemes célt is kitűztünk magunk elé: félautomata defibrillátort szeretnénk a falunak, mellyel talán életeket menthetünk meg. Az eszköz vételárának közel felét sikerült összegyűjteni a Sportnap megrendezésével.

Első (és nem utolsó) alkalommal hirdettük meg fotópályázatunkat „Szeretem Nekézsenyt” címmel, hogy a kreativitást értékeljük, a múló időt megragadjuk, hogy színvonalas, művészi értékű és egyben turisztikai célokat is szolgáló fotók születhessenek Nekézsenyről.

Fejünkbe vettük a már feledésbe merült NSK épületének felújítását, mellyel felhívjuk a figyelmet az önkéntes, közösségi munka fontosságára. Örömmel kijelenthetjük, hogy a munkálatok elkezdődtek, az épület hamarosan újra funkcionális szerepet tölthet be kis falunk életében.

Idén egyre inkább tapasztaltuk, hogy tevékenységünk szinte teljes egészében összefonódik a Községi Önkormányzat munkájával. Rengeteg segítséget kaptunk, és lehetőségeinkhez mérten mi is próbáltuk ezt viszonozni, hiszen egy célért dolgozunk. Ötleteink mellé álltak, és erőforrásaikkal támogattak minket, ezt ezúton is hálásan köszönjük.

Öröm számunkra, hogy egyre többen kapcsolódnak be a közös munkába: a nekézsenyiek összefogása páratlan. Hiszem, hogy ez a jövőben is így lesz.

Kívánok közös, sikeres, eredményes együttműködést, boldog, új esztendőt, Egyesületünk Elnöksége és a magam nevében.

Balogh Kitti

elnök

ene-2016